2013. november 24.

Napraforgómagos zsemlekenyér


Hozzávalók:
1dl langyos víz
1 evőkanál méz
15g friss élesztő
150g öregtészta
150g kenyérliszt
150g teljes kiőrlésű búzaliszt
10g burgonyapehely
1 evőkanál só
150g kefir (vagy natúr joghurt)
3 evőkanál olaj
50g napraforgómag
 
Tetejére:
1 kiskanál szezámmag
kb.2-3 evőkanál napraforgómag


 
Elkészítés:
Az élesztőt a mézzel a langyos vízben feloldjuk(kb.5-10perc).
Majd a napraforgómag kivételével hozzáadjuk a többi anyagot és összedolgozzuk a tésztát. Amikor már majdnem összeállt, akkor adjuk csak hozzá a napraforgómagot és bedolgozzuk a tésztába. Készíthetjük kézzel, kenyérsütő géppel vagy robotgéppel is.
Vékonyan belisztezve, letakarva pihentetjük amíg a duplájára kel.

Majd 8 egyenlő részre vágjuk a tésztát es gombócokat formázunk belőlük.
A gombócokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük úgy, hogy 1-et középre, majd a többit pedig köré egymáshoz közel rakjuk.
Ismét hagyjuk pihenni amíg bemelegszik a sütő, amit csak ekkor kapcsolunk be 190 fokra.
Ha forró a sütő, lespricceljük a zsemléket hideg vízzel és megszórjuk a magokkal, majd betoljuk a forró sütőbe és kb.25-30 perc alatt megsütjük.
A sütőből kivéve ismét lepermetezzük egy kis hideg vízzel, majd rácsra rakva kihűtjük.

2013. november 20.

Tökmagos rozsos kenyér

 
 
Hozzávalók:
200g öregtészta
200g kenyérliszt
100g világos rozsliszt
10g burgonyapehely
1 evökanál cukor
15g friss élesztö
2dl víz
1 evökanál só
50g puha vaj
100g tökmag

Tetejére:
kb. 20g tökmag durvára vágva

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit a tökmag kivételével összedolgozzuk. Ha már majdnem összeállt a tészta adjuk hozzá a tökmagot és gyúrjunk egy rugalmas tésztát.
Vékonyan belisztezve, letakarva pihentessük amíg a duplájára kel.
Gyúrjuk át egyszer, majd a sütöpapíros jénaiba rakjuk, tetejét rárakva ismét pihentetjük kb. 30percet.
Tetszés szerint bevágjuk a kenyér tetejét, bespricceljük hideg vízzel és megszórjuk a durvára vágott tökmaggal. A jénai tetejét rárakva ismét hagyjuk pihenni amíg bemelegszik a sütö, amit csak ekkor kapcsolunk be 200 fokra melegedni.
A jénai tetejét is jól bespricceljük hideg vízzel, majd ha forró a sütö, betoljuk a kenyeret és kb. 50-60 perc alatt szép aranybarnára sütjük.
Végül rácsra rakva kihütjük.
 

2013. november 19.

Lángos - a békebeli...

Ezt a csodás receptet Nyammm tette közzé. Egy igazi lángossütő igazi receptje.
Itt is köszönet érte! :)
Mindenkinek nagyon ajánlom, aki szereti a lángost. Fantasztikusan finom, egy az egyben mint a piaci/vásári lángos, és ami szintén nem utolsó dolog: nagyon egyszerű elkészíteni és viszonylag hamar kész is van.

Hozzávalók:
3dl víz
2 kiskanál cukor
20g friss élesztő
1 evőkanál só
500g liszt
1dl olaj
Sütéshez:
olaj

Elkészítés:
A langyos vízben elkeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk állni, amíg feloldódik benne az élesztő.
Hozzákeverjük a sót.
Végül belekeverjük a lisztet, és egy laza tésztát dolgozunk össze belőle.
Letakarva 20percig pihentetjük.
Majd körbelocsoljuk az olajjal és körbe a tészta alá nyomkodjuk, így kiszorítva a tésztából a levegőt.
Majd ismét pihentetjük letakarva kb. 5-10 percet.
Ezután ízlés szerinti méretű darabokat tépkedünk le a tésztából(nekem 8db lett), amiket egy olajozott tányérra/tálcára helyezünk és újra 5-10perig állni hagyjuk.
Közben már bekapcsolhatjuk az olajat melegedni. Nagyon nagyon forró kell, hogy legyen, tényleg tűzforró!
A gombócokat olajos kézzel kihúzkodjuk, lehetőleg kör alakúra, úgy hogy ne szakadjon el és a forró olajban mindkét oldalát 1-2 perc alatt szép aranybarnára sütjük.
Majd jól lecsepegtetjük és ízlés szerint tálaljuk.

2013. november 17.

Mandarinos Ricottás krémtorta

Hozzávalók(24cm-es tortaformához):
Tésztához:
2db tojás
csipet só
70g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
3 evökanál olaj
70g liszt
 
"Töltelék":
kb.350-400g lecsöpögtetett mandarin (lehet friss is, konzerv is)
 
Krémhez:
250g ricotta
80g porcukor
1dl limette
4 lap zselatin
250g habtejszín
1 csomag habfixáló
 
Gyümölcskocsonyához:
1 kis doboz mandarinkonzerv (300g: 175g mandarin-125g lé)
1 evökanál méz
4 lap zselatin
 
Elkészítés:
A tortaformát kivajazzuk és belisztezzük vagy sütöpapírt rakunk a tortakarika aljába.
 A sütöt 160 fokra bekapcsoljuk.
 
A piskótához a tojásokat a cukrokkal és a sóval jó habosra(kb.10perc) kikeverjük.További folyamatos keverés közben hozzácsorgatjuk az olajat. Végül beleforgatjuk a lisztet. A tortafomába öntjük a masszát, elsimítjuk a tetejét és betoljuk a forró sütöbe. Kb.15-20perc alatt megsütjük, tüpróbával ellenörizhetjük. Ha kész kivesszük, kihütjük.
Ha kihült, szorosan egymás mellé rápakoljuk a mandarint.
 
Közben elkészítjük a ricottás krémet:
A zselatinlapokat hideg vízbe beáztatjuk.
A ricottát a porcukorral simára keverjük.
A tejszínt a habfixálóval fölverjük, majd hütöbe tesszük.
Az 1dl limettát fölmelegítjük(de nem forraljuk!) és a jól kinyomkodott zselatint föloldjuk benne. Majd folyamatos keverés közben a ricottás krémhez csurgatjuk. Végül óvatosan beleforgatjuk a lehütött, felvert tejszínhabot.
A krémet ráöntjük a gyümölcsös piskótára és min. 4 órára hütöbe rakjuk.
 
A gyümölcskocsonyához a konzerv mandarint a levével együtt és 1 evökanál mézzel finomra pürésítjük. A felét felmelegítjük(nem forraljuk!) és feloldjuk benne a jól kinyomkodott lapzselatint. Majd hozzákeverjük a másik felét és végül ráöntjük a jól lehütött tortára. (Ne ijedjünk meg, hogy nagyon folyós meg fog dermedni!)
Ismét hütöbe rakjuk néhány órára, de legjobb ha egy egész éjszakát van hütöben, mielött felvágjuk.
 

2013. november 11.

Bögrés palacsinta

Nemrégen jött szembe velem ez a különös palacsintarecept. Na jó, nem is olyan különös, csak kicsit más, mint a megszokott...:)
Könnyű, levegős a tésztája, olyan mint a piskóta és vastagabbra van sütve, mint a hagyományos pali.
Azzal kezdtem, hogy a bögrém mindjárt lemértem. 2,5dl!
A megadott mennyiségből én 12db 20cm átmérő palacsintát sütöttem ki.


Hozzávalók:
4db tojás
csipet só
2 csomag vaníliás cukor
2 bögre tej
1/4 bögre olaj
2 bögre liszt
én személy szerint soha nem teszek a palacsintatésztába cukrot(csak a vaníliás cukrot), mert a töltelék úgyis édes ami belekerül, de aki inkább úgy szereti nyugodtan tehet bele ízlés szerint 1-2 evőkanál cukrot is
+kevés olaj a kisütéshez

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk.
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, majd folyamatos keverés közben hozzáadjuk a tejet, olajat, és a lisztet.
Végül óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét.
(Tényleg olyan állagú is lesz, mint egy piskótatészta)

Egy teflonos/tapadásgátlós sütőben kb. 20cm átmérőjű palacsintákat sütünk.

Ízlés szerint megtöltjük, föltekerjük vagy háromszögre hajtogatjuk és porcukorral is megszórhatjuk a tetejét.

Természetesen süthetünk ízlés szerint  kisebbet is, vastagabbat is, vékonyabbat is...:) 
  
Recept forrása: Konyhabuli

2013. november 10.

Szeletes sajtos kenyér

 
 
Hozzávalók:
Tészta:
450g liszt
1 evökanál só
1 evökanál cukor
2,5dl tej
20g friss élesztö
40g puha vaj
100g reszelt füstölt sajt
 
"Töltelék":
40g olvasztott vaj
100g reszelt sajt

 
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit jól összedolgozzuk. Lehet kézzel is, robotgéppel is vagy kenyérsütögéppel is. Majd vékonyan belisztezve, letakarva, hagyjuk pihenni amíg kb. a duplájára kel. Kb. félidöben átgyúrjuk egyszer.
Amikor szépen megkelt a tésztánk, egy vékonyan lisztezett felületen kb.40x40cm nagyságúra kinyújtjuk.
Lekenjük az olvasztott vajjal, majd elosztjuk rajta a reszelt sajtot és finoman kicsit lenyomkodjuk.
Majd 4 egyforma széles csíkra vágjuk. Így 4db kb. 10x40cm tésztacsíkot kell, hogy kapjunk.
A tésztacsíkokat óvatosan egymásra helyezzük és ezeket is szintén 4 egyforma részre vágjuk. Így 4db kb.10x10cm-es réteges tésztát kell, hogy kapjunk.
Ezeket szintén vigyázva egymásra helyezzük, úgy hogy az utolsó kockát megfordítva rakjuk rá, hogy ne a sajtos oldala legyen legfelül, tehát mindkét végén tésztával kell, hogy zárodjanak a tésztalapok.
Vajazott, lisztezett vagy sütöpapírral bélelt formába rakjuk és letakarva pihentetjük további 30-40percig. Nem baj, ha lazán vannak a formában, még nagyobbodnak és összesülnek majd.
Közben a sütöt bemelegítjük hölégkeveréses 160fokra, ennek hiányában 180 fokra.
Végül kb.40perc alatt megsütjük. Ha túl hamar barnulna a teteje, takarjuk le alufóliával, hogy ne égjen meg.
Rácsra rakva hagyjuk kihülni. 
 
 
Recept forrása: Fahéj
Ezúton is köszi az ötletet!

2013. november 9.

Egyszerü parizeres zsemle

 
Hozzávalók:
600g liszt
10g burgonyapehely
10g só
10g cukor
25g friss élesztö
100g puha vaj
150g natúr joghurt
1,5dl tej
 
Töltelék:
párizsi felvágott (ízlés szerint más is lehet)
ízlés szerint ketchup, mustár...
 
Tetejére:
1db tojás
ízlés szerint reszelt sajt és/vagy szezám
 
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, vékonyan belisztezzük és letakarva pihentetjük, amíg kb.30-45percet, ill. amíg kb. a duplájára kel. Félidöben egyszer jól átgyúrjuk a tésztát.
Ha megkelt, vékonyan lisztezett felületen kb. 0,5-1cm vékonyra kinyújtjuk.
Egy fánkszaggatóval körlapokat szaggatunk ki:
(mindkenképpen páros számú lapokat készítsünk, hogy legyen alja és teteje is a zsemlénknek:))
 
 
Ugyanígy a felvágottat is méretre szaggatjuk: 
 
Ízlés szerint rakhatunk a tésztára egy kis ketchupot, mustárt és/vagy sajtot is akár... majd ráillesztjük a felvágottat(lehet 2-3-at is), majd a zsemle tetejét:
 
 
Nem muszáj, de lehet: egy éles késsel kissé bevágni a tetejüket, csak hogy ne legyen olyan egyhangúan sima...:) 
 
180 fokra bekapcsoljuk a sütöt, amíg az melegszik, hagyjuk a zsemléket pihenni.
Végül egy felvert tojással lekenjük a zsemlék tetejét és ízlés szerint megszórjuk reszelt sajttal és/vagy szezámmaggal:

 
A 180 fokra beforrósodott sütöbe toljuk és kb. 25-30perc alatt megsütjük.
Rácsra rakva hagyjuk kihülni.